|
Határon átnyúló együttműködés csónakkal
2010.07.14.
Második napjához ért az a ritka vállalkozás, amelyre magyar, szlovák, román és ukrán uniós programmenedzserek indultak. Máramarosszigettől Nagytárkányig eveznek a Tiszán, miközben tíz település vezetőjével találkoznak. A megbeszélések során általában a most kiírt Határon Átnyúló Együttműködési Program második pályázati fordulóját népszerűsítik az első szerződések sikereivel. Ma Huszton azonban a tettek beszéltek. Aláírták az ENPI CBC források első szerződéseit. A kórházi és logisztikai fejlesztésekre, valamint biomassza kutatásra pályázó partnerek több mint 1.200.000 euró összértékű támogatási szerződést köthettek meg.
Tegnap délután Aknaszlatinára ért az a nemzetközi különítmény, akik egy uniós program népszerűsítésére vállalkoztak nem szokványos módon; a Tiszán evezve. A település kenyérrel, sóval és folklór előadással fogadta a megfáradt szakembereket. A rövid eszmecsere végén Aknaszlatina polgármestere ajándékot adott át, amelyet Kopasz József nagytárkányi településvezetőnek küld a tiszai csónakokon. A határon átnyúló küldemény még több mint 132 kilométert tesz meg a folyón, hogy pénteken eljusson a címzetthez. A program menedzsment szervezetek tízfős csoportja ezután Bustyaházáig evezett, majd tegnap este Husztra érkezett.
2010. július 14. 9.00 Huszt
Ma nemcsak beszéltek a határon átnyúló együttműködésekben rejlő lehetőségekről, de cselekedtek is. Három támogatási szerződés érkezett Husztra, amely több mint
1.200.000 eurót jelent a határtérség egészségügyi, logisztikai és energia szektorának.
A legfontosabbakért, a gyermekekért tesznek a városok és intézmények vezetői, orvosai, valamint gondozói. Az ukrán-magyar közös projektben a Munkácsi Gyermekkórház és a kisvárdai Felső-szabolcsi Kórház harcol az újszülöttekért, csecsemőkért. A kicsik megnyugtató állapotfelméréséhez diagnosztikai eszközöket szereznek be, a gyermekhalandóság visszaszorításáért pedig továbbképzik szakembereiket.
Ukrán-magyar összefogással határon átnyúló közös Logisztikai Park épülhet hamarosan Beregdéda térségében. A Kárpátaljai megyei tanács képviseletében Brenzovics László alelnök írta alá a támogatási szerződést. Ezt követően megkezdődhet a munka, amelytől az együttműködő országok az üzleti infrastruktúra fellendülését várják. A kis- és középvállalkozók együttműködésének ösztönzésére elindított projekt a műszaki tervek készítésével és engedélyek beszerzésével indul. A park teljes tervdokumentációja két éven belül elkészül – ígérik a partnerek.
Összefogtak a határ mentén a biomassza termelők és fogyasztók is. Több mint 380 ezer eurót nyertek el arra, hogy felmérjék a megújuló energiaforrás felhasználásának lehetőségeit mind a magyar, mind az ukrán oldalon. A kísérleti telepen a biomassza előállításának és megtérülésének körülményeit vizsgálják, hogy megalapozott döntést hozhassanak a további fejlesztésekről.
„Történelmi nap ez a mai. Az összes ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program közül most mi tehetjük meg elsőként, hogy a támogatási szerződéseket aláírjuk. Büszke lehet a térség és a programot lebonyolítók, hogy a nehéz munka gyümölcse először Kárpátalján érik be.” - mondta dr. Szilágyi András, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség programirányítója.
Az ünnepélyes szerződéskötési ceremónián Dr. Baranyi András, a VÁTI Nonprofit Kft.-ben működő Közös Technikai Titkárság vezetője mondott beszédet, majd szimbolikus ajándékot adott át a támogatott szervezetek képviselőinek. A sókristályhoz hasonló fejtörő játék a partnerkeresés és a közös projektvégrehajtás összetettségét jelképezi.
A programmenedzserek délután Nagyszőlősnél szálltak vízre és a tervek szerint ukrán idő szerint 16 órakor érik el a tiszaújlak-tiszabecsi határátkelőt. Most még csak ők evezhettek át a két országot elválasztó folyón, megszakítás nélkül, de az ENPI források nemsokára ezt a nehézséget is megoldják. A feltételrendszer kidolgozása után megkezdődhet az infrastruktúra kiépítése, a vízi túrázók nagy örömére hamarosan a vízen is átléphetjük a határt.
Holnap a tiszabecsi művelődési központban indul a programmenedzserek napja, majd vízre szállva Vásárosnaményig eveznek.
A Váti Magyar Regionális Fejlesztési És Urbanisztikai Nonprofit Kft. sajtóközleménye
|